Roni Does

UTAZÁS | Mi történik a repülőtéren?

2017. február 02. - Vera Zana
A reptérre kérem!

A konkrét beszámolók mellett mindenképpen szeretnék olyan tippeket és tanácsokat is összegyűjteni, amik hasznosak lehetnek egy-egy utazás előtt vagy közben. Ennek a sorozatnak az első része a reptéren történtekkel foglalkozik majd.

Egyeseknek ezek triviális dolgok lehetnek, de több barátnőm és ismerősöm is nemrég repült először, amikor is igykeztem segíteni nekik, hogy például mire lehet számítani és vajon tényleg ki kell-e menni a reptérre két órával korábban.

bud_airport.jpg

tippek_tanacsok.jpg

Mennyivel a repülő indulása előtt kell kiérni a reptérre?

Én szeretek korábban kint lenni a reptéren - egyesek szerint túl korán. Tegyük fel: 09.00-kor zárják a kapukat (tehát ez még nem a repülő felszállásának ideje, hanem a kapuzárásé). Én ilyenkor 7.45 és 8.00 között szeretek már a reptéren bóklászni. Nincs is annál rosszabb, mint lekésni a gépedet és nem elutazni a megtervezett és nagyon várt útra.

Fontos, hogy a beszállókártyádon több időpont is szerepel. Hogy mikor száll fel a gép, és hogy mikor zárják a kapukat. Neked az utóbbi a legfontosabb, ez az a végső időpont, amikorra már a biztonsági ellenőrzésen is átjutva ott kell lenned a reptéren megadott kapunál. Ez akár 30 perccel is korábban lehet, mint a felszállás időpontja, ezért mindenképp a kapuzárás időpontjához igazítsd a kimenetelt.

Mennyivel korábban menjek ki, ha feladott poggyásszal utazom?

Én általában csak kézipoggyásszal utazom, ekkor elég ennyi idő. Azonban, ha feladott poggyászod is van, érdemes ennél is kicsit korábban kimenni a reptérre. Ilyenkor a bejáratnál lévő check-in pultoknál kell sorban állnod és feladnod a poggyásszodat - amit elvisznek majd a gép csomagterébe. A forgalomtól és az embermennyiségtől függően ez akár 5 perc, de 45 is lehet. Ha feladott poggyásszal utazol, mindenképp számold bele még ezt is. Ilyenkor biztonság kedvéért én már másfél-két órával korábban kimennék.

Nagyon szigorúan nézik a poggyászod súlyát, így mindenképpen érdemes otthon előre lemérni, amikor már úgy érzed, hogy minden benne van, amit vinni szeretnél. Nem jó dolog, rengeteget ráfizetni a túlsúlyra.

A pesti reptéren van fóliázó - nem emlékszem pontosan mennyibe került, de érdemes befóliáztatni a nagy bőröndöket, így biztos nem nyithatja ki senki és nem nyílhat ki magától sem... Sőt, mivel elképesztően neonzöld színű, ezért könnyen észre tudod majd venni a csomagkiadó szalagnál is. 

Mi történik a biztonsági ellenőrzésnél?

Ez az egyik olyan kérdés, amiről mindenképp szeretnék majd egy külön posztot írni. Van pár trükk és technika, amivel fájdalommentessé lehet tenni ezt a folyamatot. Úgyhogy erről picit később, de a lényeg, hogy a biztonsági ellenőrzésnél néznek meg téged, a ruháidat és azt a táskádat/táskáidat, amiket fel szeretnél vinni magaddal a gép utasterébe - tehát a kézipoggyászaidat. Ellenőrzik, hogy nem viszel-e magaddal valamit, ami tiltólisrtán van.

Mit lehet csinálni egy reptéren?

A lehetőségek nagyon-nagyon különbözőek a reptereken. A pesti egy se nem túl nagy, se nem túl kicsi - mégis nemzetközi reptér - így pár étterem, kávézó van. Fel kell készülni, hogy a reptéren minden drágább, mintha a városban vásárolnál. Pesten Costa Coffee van - én személy szerint mindig szeretek meginni egy tejeskávét indulás előtt. Ez már az utazási élmény részévé vált nálam, hogy egy méregdrága kávéval kényeztetem magam. Plusz, általában fapadossal utazunk, amikor rendszerint hajnalban indulnak, így néha fizikai szükséglet is egy kávé.

Budapesten a Liszt Ferencen gyerekeknek is kialakítottak egy kis játszórészt, így a kicsikkel is el tudjátok foglalni magatokat.

A duty free szerintem itthon rémesen drága, nem éri meg semmit itt venni, egyszerűen rablás - az én véleményem szerint. Más országokban is hasonló árak vannak, de van aki esküszik az áfamentes zónára.

Az amszterdami Schiphol reptér az egyik legnagyobb reptér Európában és nagyon fontos átszállási pont azoknak, akik Amerikába utaznak. Nos, itt külkön bevásárlóutca van, nagy Albert Heijn bolttal, és mindennel amit el tudtok képzelni. Itt még több időt el tud tölteni az ember.

Ezzel ellentétben az eindhoveni reptér nagyon pici, főként fapadosok használják és nem is tart nyitva egész nap. Itt a szokásos egy kávé - valami kaja és pici duty free kombináción kívül nem sok minden találunk.

A koppenhágai reptér is hatalmas. Sokféle csillogó üzlet van a központi részén, három terminállal. A fapadosok a legutolsó kis eldugott sarokból indulnak, ami két kilométeres séta a bejárattól.

Mi történik a felszállás előtt pontosan? Milyen folyamatok vannak?

Először is, kiérkezel a reptérre. Itt kell rögtön feladnod a nagy poggyászodat, ha ez nincs, mehetsz rögtön a biztonsági ellenőrzéshez. Itt hosszú, tömött sorokban álltok és várjátok, hogy mindent ki kelljen pakolnotok, le kelljen vennetek. Az ellenőrzés végén rögtön a duty freeben vagytok - marketing. Ha átsétáltok a boltok, akkor pedig a terminálon találjátok magatokat. Figyeljétek a táblákat és a jegyeteket, hogy a 2A vagy a 2B oldalról indul-e a gépetek. A fapadosok általában a 2B-ról indulnak és a 2A-n szállnak le.

A kapukhoz majd ezen a szinten kell elmennetek, de ha van időtök és szeretnétek inni egy kávét, akkor az emeleten vannak az éttermek és kávézók.

Figyeljétek folyamatosan a kijelzőket, amik folyamatosan mutatják, hogy az egyes gépekkel mi a helyzet - késik-e esetleg, mikor írják ki a kapukat, vagy hogy utolsó felhívás van-e már a gépre.

Ha kiírják a kapud számát, akkor már tudod hová kell menned pontosan - ehhez kövesd a táblákat. Olyanokat fogsz látni, hogy A19-21 vagy B3. Minél nagyobb a szám, annál messzebb van a terminál központi részétől. A fapadosok itt is a végéről szoktak indulni - Eindhovenbe, Barcelonába, Malmöbe, Milánóba például általában az A19-ről.

Itt be kell szkennelned a beszállókártyádat, hogy át tudj menni egy kapun, utána pedig be a kis alagútba. Repülőgéptől és társaságtól függ, hogy a függőfolyosó oda van-e tolva a géphez, vagy ki kell menned a szabadba. A fapadosokhoz elég sokat kell sétálnod kint, majd egy bádog váróterembe érsz. Itt nézik meg a társaság dolgozói a beszállókártyádat és a személyiigazolványodat/útleveledet. Ha elsőbbségi beszállásra jogosult vagy, akkor abba a sorba állj, mert őket engedik fel elsőként a gépre.

Addig itt kell várakozni, ameddig az épület másik oldalán valaki ki nem nyitja az ajtót és kezdi el engedni az embereket. Még egy kis séta és már a gépnél vagytok.

Nézd meg, hogy mit ír a beszállókártyád - az első vagy a hátsó lépcsőn kell-e felmenned. Érdemes tényleg arra indulni, mert így nem kell mindenkin átgázolni a gépen belül, hogy leülhess a helyedre.

Ha felsétáltál a gépre, akkor keresd meg a helyed, rakd fel a kabátodat/táskádat/amit szeretnék a fejetek feletti tárolókba és helyezd magad kényelembe. Felszállás. 

Még egy tipp: nem érdemes utolsónak érkezni a kapuhoz, a váróhoz és a gépre, mert akkorra már mindenki feltette a cuccait a fej feletti tárolókba. Rémes helyzet, amikor vadászni kell az üres helyet, ahová be tudod tuszakolni a kisbőröndödet - ami majdnem biztos, hogy nem a saját ülésed felett lesz, így leszálláskor is vadászni kell a cuccodat.

Mindig legyen kéznél a beszállókártyád!

Legyen nálad egy üres vizesüveg!

A biztonsági ellenőrzésnél minden 100 ml nagyobb folyadék állagú dolgot elveszned tőled - így az üveg vizedet is. Én mindig szomjas leszek a gépen, így mindig van nálam egy üres vizesüveg, amit ha átmentem az ellenőrzésen, feltöltök egy mosdóban. Így már felviheted a gépre és nem kell a fedélzetem megvenni a két eurós Szentkirályit.

hasznos_linkek.jpg

A budapesti reptér

- Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér 

Parkolni a reptéren?

- Nem is olyan drága, mint gondolnád 

WiFi jelszó a világ összes repteréhez

- Használd az alsó kis interaktív térképet 

9 tipp a KLM-től, hogy kényelmesen utazz

- KLM Blog

Ha nem akarsz taxizni, de nincs aki kivigyen a reptérre - olcsó transzfer

- Cserebogár transzfer

A bejegyzés trackback címe:

https://ronidoes.blog.hu/api/trackback/id/tr112175526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása