ABOUT ME | Life update

2017. július 05. - Vera Zana

Hová tűnt 2017??

Az utóbbi hetek olyan gyorsasággal szálltak el, hogy észre sem vettem. Már július van, 2017 első fele is elmúlt. Ez most tényleg sokként ért. Ha az ember belegondol, sok minden történt, de mégis úgy érzem, mintha csak ültem volna egy helyben, a napok, hetek pedig csak elsuhantak volna a fejem felett.

Az első és legnagyobb dolog, amit talán a legnagyobb győzelemnek is élek meg, az a jogosítvány. Végre megvan! Nagyon lassan szántam rá magamat, sokáig úgy éreztem, hogy semmi szükségem nincsen rá, aztán pedig talán picit féltem is tőle. Végül tavaly novemberben elszántam magam és egy bátor pillanatomban (nehogy megint meggondoljam magam) be is iratkoztam az autósiskolába. Én a Dekmár Autósiskolába jártam, amit egyébként csak ajánlani tudok.

Biztosan sokan már 17-18 évesen megszerezték a jogosítványt és vezetnek már 10 éve. Nekik lehet, hogy semmiség a képesség, hogy egy hatalmas gépet el tudnak juttatni A pontból B-be. Nekem azonban ez még mindig csodával határos! :)

Minden sikerült egyébként elsőre. Jó sok rémtörténetet hall az ember, mind a KRESZ, mind a forgalmi vizsgával kapcsolatosan. Én nem szerettem volna - de nem is kellett - fizetni a vizsgabiztosnak. Ezen kívül hallottam olyat is, hogy ha az ember délután vizsgázik, akkor nagyobb esélye van a bukásnak, mert a napi 'bukásátlag' alapján engedik át vagy buktatják meg a diákokat. Én délután vizsgáztam az utolsó körben és minden gond nélkül átmentem. Szóval azért, ha az ember nem csinál orbitális butaságot és megfelel a követelményeknek, akkor nem fogják csak úgy megbuktatni. Azt hiszem... 

Ezen kívül is sok minden történt mostanság. Elkezdtük szervezni az augusztusi római utunkat, ami elképesztően izgalmas. Erre az útra természetesen elkezdtem vásárolni is... Kellenek a laza nyári darabok, amiben kibírható lesz az augusztusi hőség, nem? 

Elkezdődött az aktív lakáskeresési időszak is. Állandóan az ingatlanos oldalakat bújom és a héten elkezdünk telefonálgatni is és remélhetőleg személyes találkozókra időpontot egyeztetni. Még nagyon a folyamat elején vagyunk, nem vagyok türelmetlen, de sajnos - mivel nem nyertük meg a lottót még - picit nehéz a helyzet. De érzem, hogy a kislakásom valahol vár rám :)

A blogon még a héten érkezik a Keukenhofról szóló bejegyzés. IMÁDTAM. De ennél többet nem árulok el! Annyira jó volt visszamenni Hollandiába. Egyszerűen szerelmes vagyok abba az országba, muszáj minden évben visszamennünk. Remélem a közeli jövőben picit több időre is ki tudunk majd menni, mind csak egy-egy hétvége. 

Ezen kívül jön majd a római utat előkészítő bejegyzés és adós vagyok egy pozsonyi poszttal is. Ígérem, összeszedem már magam!

img_1290.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://ronidoes.blog.hu/api/trackback/id/tr7312637705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.